10 éves koromban a szüleim áthoztak minket Magyarországra, egy jobb jövő reményében. Eleinte nehezen alakultak a dolgaink, így a rózsaszínes leányálmaim, amelyek addigra már egy francia-bölcsész szak felé tereltek volna, átorientálódtak egy számomra biztos megélhetést jelentő vonal felé. Közgazdasági pályára adtam a fejem, amit eleinte egyetlen porcikám sem kívánt. Az egyetemi évek alatt nagyon sok pofon ért. Édesanyám matematikus, így világ életemben jól ment a matek, ennek ellenére sorra megbuktam számvitelből.

Miért nem adtad fel?

Emlékszem, mikor három sikertelen vizsga után felhívtam a szüleimet és a sírástól nem jutottam szóhoz. Ekkor Édesapám pontosan azt felelete a vonal túlsó oldalán, amire a legjobban vágytam: pakolj össze és gyere haza. Amint kimondta, rögtön tudtam, hogy ilyen könnyen nem adhatom fel. Végül sikerült és egyetlen félévet sem kellett ismételnem. Nagy tanulság volt számomra, hogy milyen nagy alázattal kell hozzáállni még a látszólag testhezálló feladatokhoz is.

részlet Koklács Kata és Tóth Adél készülő interjújából.
fotó: Busák Attila