Koklács Kata és Tóth Adél mindössze négy éve ismerik egymást barátságban és üzletben. Naívan azt hitték mindent tudnak a másikról. Mindaddig míg 40. életévüket betöltve, meginterjúvolták egymást bejárt és elképzelt életútjaikról, álmaikról. A gyermekkortól kezdve – egészen az öregedésig szóbakerültek vágyak, tervek, önmagukkal és a világgal kapcsolatban is.

   szöveg: Tóth Adél I képek: Busák Attila-fotó

…. most Kata mesél:

Mesélj egy átlagos hétköznapodról!

Minden napom más. De ha ki kell választanom, egy tényleg átlagosat, akkor reggel 7 óra körül már próbálok felkelni. Az első mindig az, hogy megnézem az e-mailjeimet. Szeretnék erről leszokni, de nagyon szeretem azt, ha úgy érek be az irodába, hogy már néhány dolgot elintéztem. Aztán lezuhanyozok, felülök a bringámra és letekerek az egri irodába. Mindig van néhány meetingem a környéken, majd dolgozom ameddig jólesik. Este, ha marad idő igyekszem sportolni és ha igazán szerencsés vagyok, otthon olvasok vagy festek.

Hány munkát is futtatsz párhuzamosan jelenleg?

A Color and Code a fő csapásirány, ott rengeteg ügyféllel dolgozunk együtt, ami miatt nagyon változatosan telnek a mindennapjaim, ezért érezhetem úgy, hogy több is van. Vannak kiemelt ügyfeleink is, akikkel önálló személyként is sokat dolgozom. A Wine and Go-t pedig be tudom illeszteni ebbe a munkakörbe, igaz ott sok kóstolót tartunk, ami picit más, mint a hétköznapok.

Mindig erre a munkára vágytál?

Azt tudom, hogy milyen munkakörülményre vágytam: szabadon dolgozni, kreatívan alkotni. Kicsiként sokszor azt mondtam, hogy szervezni szeretnék, jelentett ez bármit is. Ez sikerült.

Ettől függetlenül van még olyan munkakör, ami a vágyad, amit szeretnél űzni, mint hivatást?

Szeretnék tanítani, nagy álmom, hogy iskolát alapítsak. Vagy legyen egy farmom, ahol hátrányos helyzetű emberekkel tudnék foglalkozni és azzal segíteni rajtuk, amit a természet adott. Nem titok, ez számomra is megnyugvást jelentene, mert egyszerre tudnék én is a természetben élni és tenni valami jót. Picit más tészta, hogy érdekel a szexuál pszichológia és ebben is ki tudnék teljesedni. Úgy nőttem fel, hogy a családomban nem volt tabutéma a szex, aztán mikor kikerültem az életbe, meglepve tapasztaltam, hogy senki sem mer róla beszélni, pedig meghatározza az életünket, attól kezdve, hogy ebből születünk odáig, hogy ez befolyásolja a kapcsolatainkat és a hangulatunkat, még ha nem is valljuk be. Szeretném ebben fellazítani az embereket, hogy ez is ugyanolyan hétköznapi téma legyen, mint az evés vagy a fogmosás. Ha erről tudunk beszélni, mindenről tudunk beszélni.

Gyerekkorban mindenki elképzeli magát felnőttként, te hogyan láttad magad negyvenévesen és milyen lettél ehhez képest?

3 gyerek, kicsit unalmas házasság és nagyon öreg önmagam. Ehhez képest, most olyannak tartom magam, aki szinte bejárta a fél világot. Emellett nagyon fiatalnak érzem magam, család nélkül vagyok, rengeteg munkával, ami folyamatosan lázban tart. Azt érzem, most kezdődik igazán az életem.

Pedig bátran kijelentheted, hogy már most sok mindent elértél és megtapasztaltál. Mire vagy mégis a legbüszkébb?

A tavalyi Amerikai utamra. A kicsinek hitt Wine and Go és Color and Code eljutatott oda, hogy 50 ország között én képviselhettem Magyarországot a Women in Business programban. Ezen belül főleg arra vagyok büszke, hogy mindezt magamtól értem el, nem kis utat megtéve. Ráadásul míg a többi ország jelöltjei évekig pályáztak erre a lehetőségre, engem itthon kiválasztottak.

A Wine and Go megalapítására nagyon tudatosan készültél, hosszú ideig – mindenhez ennyi kitartás van benned?

Nem, például nem bírom megállni, hogy ne egyek csokit. 🙂 A folyamatokban is inkább kihagyok egy lépést, csak érjünk már oda. A Wine and Go más volt, abban nagyon hittem. Valószínűleg ez a helyzet akkor, ha igazán fontos nekem valami. Egyedül én hittem benne, így bizonyítani akartam.

Megváltoztatott ez az út vagy csak egy különleges élmény volt számodra?

Inkább azt mondanám jobban megismertem magam és utat mutatott. Egyrészt leküzdöttem a repülési félelmemet. Sokkal fontosabb viszont, hogy megváltoztatta a hozzáállásomat az emberekhez, rájöttem, hogy nem szégyen vagy gyengeség segítséget és tanácsot kérni, mert ezekből rengeteg kapcsolat születik és ezekből lehet építkezni. Végső soron pedig azt tanultam, hogy Amerikában mindenki imádja önmagát és azzal a tudattal él, hogy ő a legjobb – ezzel az önbizalommal pedig könnyebb nekiindulni és boldogulni, még ha túlzásnak is tartjuk ezt a hozzáállást.

Az önbizalom már ezelőtt is meg volt benned, nem igaz?

Nem teljesen. Ez főleg a nőiességemből ered. Egyrészt túl fiúsnak tartom magam, másrészt mégis pont azért van hátrányom a szakmámban, mert nem vagyok férfi. Sokszor érzem, hogy a nőket máshogyan kezelik és sok esetben hátránnyal indulunk. Ugyanazokért a dolgokért jobban meg kell küzdenünk, de ez lerágott csont és azt hiszem úgysem figyel erre senki, így próbálok ezzel nem foglalkozni.

Úgy érzed, hogy ebből van kiút, elindult valamilyen változás felé a világ?

Nem, sajnos szerintem ez mindig így lesz. Ahhoz képest, hogy a férfiak mennyire el vannak nőiesedve, mégis ők lesznek mindig fölényben. Nagyon sok okos, tehetséges nőt látok magam körül. Amíg élek, mindig azon fogok dolgozni, hogy nekik segítsek és aki megérdemli, az jusson előre.

Honnan jön ez az erős küldetés tudat, honnan veszed az erőt?

Saját magamból táplálkozok. Épp a közelmúltban éltem meg egy komoly kiégést és üresedést. De szerencsére mindig jön egy újabb lendület. Mindig meg tudok újulni és igénylem is a változást. Energiát adnak az én-idők, amiket általában vasárnap adok magamnak, ilyenkor pizsamában vagyok egész nap vagy intenzíven sportolok és a nap végére már érzem, hogy várom a nyüzsit, jöhet a következő pörgős nap.

Beszéltünk arról, hogy az önbizalom nálad is kényes téma, honnan vetted akkor a hitet ahhoz, hogy végigvidd egyedül ezt a projektet?

Egyszerűen biztos voltam benne, hogy nagyon jó lesz. Szerintem azok az emberek, akik nagyon szerencsések, pontosan tudják, hogy milyen lépéseket kell megtenniük ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Hit, szenvedély, akarat. Amikor minden nap egyvalamiben égsz, minden nap körülötte forog az agyad. Pláne, ha a cél: valami jót, valami élményt adni, nem pedig pénzt keresni, sikert hajszolni. Azt gondoltam, ha ez engem ennyire lázba hoz, akkor másoknak is tetszeni fog. Azóta sem éreztem ilyet. Aztán épp mikor elfáradtam és szükségem volt valaki másra, akkor jöttél te (a Wine and Go-ba csatlakozott Tóth Adél). Azóta, akkor kap el ilyen érzés, mikor mi ketten kóstolót tartunk. Olyan számomra, mint mikor egy énekes fellép a színpadon és tombol a közönség. Ezt az érzést kergetem egész életemben és arra hajtok, hogy legyen még több ilyen.

Hasonló, mégis más, új projektben vagy most benne. A FoodieStay-jel kapcsolatban is érzel ilyet?

Nagyon izgalmas a projekt és a tulajdonos is fantasztikus képességgel és inspirációkkal rendelkezik, elképesztően tudja mozgatni a szálakat. Sosem dolgoztam még úgy, hogy valaki más mondja meg a lépéseket, de most ő nyomja a gombot és ezt is jó megtapasztalni. Hiszek benne, hogy nagy durranás lesz és azt remélem tőle, hogy most a működtetésben találok izgalmat, mert eddig inkább a hozzá vezető út volt számomra az érdekes.

Szabdságvágy. Küldetéstudat. Még egy dolgot, ha mondhatnál, mi lenne az – önmagad jellemzésére?

Szenvedély. A munkámban, a barátságaimban, a szerelemben, a borfogyasztásban. Nem tudok pókerarccal leállni az utcán és társalgásba elegyedni valakivel, akihez semmi közöm. De ha szeretek valakit, akkor egyfolytában vigyorgok és túlteng bennem az energia és a figyelem.

Nehéz a bőrödben lenni?

Nagyon sokszor azt érzem, hogy szétszakadok attól a tehetetlenségtől, hogy nem tudom megmenteni a világot. Nem tudok egyszerre öt helyen lenni. Vágyom a családalapításra, ugyanakkor, ha egyedül vagyok még száz meg száz dolgot meg tudok valósítani.

Van példaképed, vagy olyan meghatározó találkozás, kapcsolat, ami hatással volt rád?

Épp a napokban szembesültem azzal, hogy erre a kérdésre a legtöbben a szüleiket hozzák válaszul. Én nem tudom ezt mondani, annak ellenére, hogy mennyire tisztességes és jó emberek és mennyit adtak nekünk és tesznek értünk a mai napig. Viszont, akit példaképnek hozol, annak az életét mintának veszed. Nekem nincs ilyen. Nem tudom azt mondani egyetlen emberre sem, hogy az ő élete példaértékű számomra és az ő életét tudnám élni. Mindenkitől tanultam valamit, de egyik találkozás sem volt meghatározó. Talán egy tanárom volt, aki sokat adott. Mindig kívülálló voltam és utolsóként kullogtam az angol órákon is. Az egyik tanár viszont kiemelt a leggyengébb csoportból és azt mondta, én nem vagyok odavaló. Ezzel elindított és azóta is sok mindent köszönhetek annak, hogy meglökött.

Hogyan érted el, hogy a sorból való kilógás inkább inspiráció lett számodra, mint sem kereszt? Tudsz tanácsot adni, azoknak akik érzik, hogy picit mások, mint a többiek?

Mindenkinek éreznie kellene, hogy miben jó. Az én tehetségem csak az enyém, velem született, az én adottságom, a tüzem. Ha valakit erre tanítanék, vagy arra adnék tanácsot, amit én tudok, az csak valami izzadságszagú dolog lenne és nem igazi. De mindenki megtalálhatja a saját kiválóságát, csak aztán legyen bátorsága és ereje elindulni azon az úton. Én ebben szeretnék segíteni, de erőltetni semmit sem lehet.

Miért vagy igazán hálás az életben?

A jó agyamért. Persze nem a matekhoz. 🙂 Sokszor mondják, hogy egy lépéssel mindig előrébb járok. Pörög az agyam, nem kell gondolkoznom ahhoz, hogy jöjjenek az ötletek, hozom a gyors döntést és zsigerből, ösztönösen reagálok. Sokszor azt hiszem ez mindenkiben megvan, aztán mikor rájövök, hogy nem, sajnos sok mindenkivel nem tudok együtt dolgozni vagy megbarátkozni. De ezért az észjárásért és szenvedélyért nagyon hálás vagyok.

Csinálnál bármit másképp az életedben, ha visszamehetnél?

Nem, mert ez az út vezet oda, ahol majd egyszer csak megnyugszom. Tudom, hogy nem hagytam ki egyetlen lépést sem.

Milyen öregkort képzelsz el magadnak?

Nyugis, boldog, nevetős, egészséges öregkort – rengeteg unokával és annál is több utazással. Szeretnék ugyanazzal az emberrel hűségben megöregedni, akihez egyszer hozzámegyek feleségül. Nagy családi és baráti partikat látok, olyan ember oldalán, aki a lélegzetvételemet is meg tudja különböztetni mindenki másétól. Ugyanakkor fáradhatatlanságot is látok és dolgos hétköznapokat, az utolsó percig. Ez ad értelmet az életemnek. Meg a csoki.

HUMAN sorozatunk további cikkeit itt olvashatod