Sportoló – biológus – feleség – édesanya – múzsa – dekoratőr. A St.Andrea Szőlőbirtok névadóját sokféleképpen ismerjük: Dr. Lőrincz György felesége, a St.Andrea borászat titokzatos múzsája, a Lőrincz gyermekek Édesanyja, s néhányan már azt is tudják, hogy esküvőkön, rendezvényeken készít csodás dekorációt. Ezen túlmenően, a következő interjúban nem csak egy életút, hanem egy szerepeken átívelő női szemlélet bontakozik ki, amelyet fiatalon és idősebben is érdemes elolvasni.

   szöveg: Koklács Kata és Tóth Adél I képek: Busák Attila-fotó

Hogyan képzeljük el a gyermekkorodat? Hasonló volt a családkép, ahhoz, amilyet Ti építettek fel?

Nővéremmel együtt nőttem fel Egerben. Édesanyám korai halála miatt, Édesapám sokáig egyedül nevelt minket. Érdekes módon, az egyik legkedvesebb gyermekkori emlékem mégis egy hölgyhöz kötődik. Az óvodában történt, hogy a női kezek hiánya miatt már-már kilátástalannak tűnő farsangi szereplésem előtt, Gizi óvó néni felkarolt és készített nekem egy gyönyörű Hófehérke jelmezt, amelyen kézzel rajzoltan jelent meg mind a hét törpe. (Mikor Gyuri ezt a képet később megtalálta, a St. Andrea magazin címlapfotójaként bejárta az egész országot – a szerz.)

Édesapám az Egri Dobó István Gimnázium elismert testnevelő tanára volt és én már 13 éves voltam, mikor újranősült és átköltöztünk a Fő utcára, Egerbe. Korábban nagyon nehezen éltem meg Édesanyám hiányát. Arra is emlékszem, amikor Édesapámat leptem meg Anyák napja alkalmából egy ízlésesnek nem mondható mandzsetta gombbal. Így nagyon örültem Édesapám boldogságának és nagyon vártam, hogy a női energiák is erősödjenek a családban. Az „új” anyukámmal való kapcsolatom egy kicsit nehezen indult. Meg kellett szoknunk egymást és az új helyzetet. De mára már megváltozott minden. Szoros kapcsolat köt össze bennünket. Ő egy nagyon okos asszony, aki életében rengeteget dolgozott, mint gazdasági igazgató és könyvvizsgáló. Még 80 éves korában is besegített a könyvvizsgáló barátnőjének.

Milyen gyermek volt Tóth Andrea, otthon és az iskolában?

Visszahúzódó voltam, aki mindig példamutató magatartás jegyet vitt haza. Általános iskolában ugyan nem voltam színtiszta kitűnő tanuló, mivel Édesapám továbbképzés miatti távollétei okán, a korai önállóságban sokszor a tanulásból csíptem le az időt. Talán éppen a gyakori egyedüllét miatt, már gyermekként gyakran bizonyítanom kellett a talpraesettséget és bátorságot. Még mindig meglepődök magamon, ha visszagondolok arra, mikor elhatároztam, hogy az Egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban szeretnék továbbtanulni. Mivel a jegyeim nem garantálták biztosan a felvételt, gondoltam egy merészet és Édesapám ismeretsége révén kikerestem a telefonkönyvből az iskolaigazgató telefonszámát és tárcsáztam. Nem mondtam túl sokat, éppen csak annyit, hogy kinek a lánya vagyok, és hogy nagyon szeretnék az iskolájukba járni. Fel is vettek.

Hogyan nevelt Édesapád későbbi társával együtt?

A mai fiatalsággal párhuzamot vonva furcsának tűnhet, hogy nekem már az is óriási dolog volt, ha elmehettem egy kora esti mozira vagy éppen 10 óráig maradhattam ki otthonról. Alapvetően elég szigorú elvek mentén nevelkedtem, s távol bármilyen vallásos szemlélettől (sajnos).

A család többi tagjához hasonlóan a sportban Te is sok jártasságot szereztél, hogyan emlékszel erre vissza?

Fiatalságom éveit a legnagyobb részben valóban a sport ölelte körül. Az általános iskolai és gimnáziumi időszakot is a sport szeretete és űzése jellemezte. A nyarakat a teniszpályán töltöttem, ahol reggeltől estig edzettem. Minden barátságom a sportból született és Édesapámhoz hasonlóan sokáig nagyon szerettem volna testnevelés tanár lenni.

Gyurit is a sportnak köszönhetően ismerted meg? Ő volt az első nagy szerelem?

Kisebb, plátói szerelmek már egészen az óvodától voltak az életemben, mint mindenki másnak. A nagybetűs szerelem viszont 17 évesen ért utol. Gyurival sokáig egymás mellett laktunk, már az általános iskolában is évfolyamtársak voltunk, de sosem botlottunk igazán egymásba. Mivel Édesapám és Gyuri Édesanyja is ugyanott dolgozott, előfordult, hogy a nyári szünetben bementünk ebédelni a munkahelyükre. Egy ilyen alkalommal történt, hogy odaültem Gyurihoz, amikor ő a testvéreivel ebédelt. Gyuri azóta is úgy emlegeti, hogy én kezdeményeztem.

A szerelem rögtön mélyen indult, Gyuri pedig kitartó volt, annak ellenére, hogy Édesapám sokszor tényleg nagyon szigorúan fogott. Voltak olyan pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy túlságosan sokat kell küzdenie értem, de csak nem adta fel. Előfordult, hogy kiszöktem hozzá, épp ezért olyan is volt, hogy szobafogságban voltam. Ilyenkor nem egyszer megtörtént, hogy Gyuri az ablakomat dobálva hívta fel magára a figyelmet és igazi szerelmi nagyregénybe illően az ablakon át beszélgettünk.

Az egyetemi évek alatt is végig egymás mellett voltatok?

Az érettségi után Gyuri egy évre bevonult a katonának, én pedig az Eszterházy Károly Főiskola testnevelés-biológia szakán folytattam tanulmányaimat. A testnevelési felvételire Mikloviczné Erzsike néni készített fel, amely gyakorlatai soha nem sikerültek hibátlanul, kivéve a felvételin. Mikor Gyuri hazaérkezett, előfordult, hogy néhány órát kihagytam, hogy találkozhassak vele, illetve szereztem még egy kisebb sportsérülést, kézilabda órán. Úgy döntöttem, hogy emiatt és az önállósodás vágya miatt is, szeretném abbahagyni a testnevelés szakot és csak a biológiára összpontosítani. Mivel a szülői szigor Budapestre nem engedett, így Debrecenbe a Kossuth Lajos Tudományegyetem biológus szakára jelentkeztem át, ahol kutató biológusként végeztem. Az egyetemi évek alatt, amikor csak tehettem elutaztam Budapestre, hogy Gyurival találkozhassak. Ő nehezebben tudott mozogni a sok edzés és a sűrű órarendje miatt.

Az egyetem után rögtön egybe is keltetek?

Még az egyetemi évek alatt. Fél év különlét és a filmbe illő nagy kibékülés után, úgy éreztem, hogy biztosan megtaláltam a Nagy Őt. Bár még az iskolapadot nyomtuk mindketten, de mégis úgy gondoltuk, hogy a harmadév után, a nyári szünetben összeházasodunk. Gyönyörű nap volt! És a legjobb döntés!

Korán érkeztek a gyermekek is, nehéz volt így belépni a nagybetűs életbe?

Az egyetem utolsó évét már kismamaként csináltam végig, és az államvizsgára már jó nagy pocakkal érkeztem. Az első gólya éppen a diplomaosztó napján és annak órájában pottyantotta le Gyurikát. Gyurika érkezése után hat hónappal, már tudtunk Anna érkezéséről, majd egyetlen kislányunk megszületése után 9 hónapra Bálint is jelezte jövetelét. Amikor Gyuri belekezdett a doktoriba a Kertészeti Egyetem posztgraduális képzésén, néhány évre akkor még két pici gyerekkel Budapestre költöztünk, Bálintka már itt született. Szűkösen, de sok örömmel együtt éltük meg mindennapjainkat, amíg vissza nem tértünk Egerbe. Nehéz időszak volt, de minden perc megérte a fáradtságot.
15 évvel ezelőtt megérkezett a családunkba Ákos fiúnk is. Akkor már 35 éves voltam és teljesen másképpen éltem meg az anyaság minden percét. Már tapasztalt szülőként kezdtem újra a pelenkázást. Mégis tele voltam aggódással és félelemmel. Vele tudtam talán a legtöbb időt együtt tölteni, amíg a többiek az iskolában voltak. Huszonéves fejjel minden pikk-pakk működött és nem volt idő elidőzni egy-egy pillanaton. Olyan gyorsan elmúlt minden.

Röviden felvázolva: lehettél volna kiváló sportoló vagy öröklött testnevelés tanár, majd szerettél volna biológus lenni, amihez meg is lett volna a végzettség. Végül odaadó társ, feleség és Édesanya lettél. Arról nem is beszélve, hogy a St. Andrea borászat névadója és múzsája. Melyik szereped a legfontosabb?

Természetesen az anyaság. Bár a gyerekek lassan felnőnek és kirepülnek, hiszen legnagyobb fiunk jegyben jár, Bálint pedig már házas ember, mégis a mai napig az anyaságban látom a legfontosabb feladatomat.

Mi a titkod, Anyaként?

Szerintem szükség van arra, hogy egy szülő le tudjon menni gyermeke szintjére, bármely életkorban is van, hogy megértse őt. Nagyon fontosnak tartom, a gyerek közeli beszélgetéseket, amihez rengeteg idő és türelem szükséges. Szerencsére nem csak saját gyermekeimmel, de barátaikkal is sokszor megtaláltam azt a partneri hangot, ami beszélgetésre és közvetlenségre sarkallja a fiatalokat. Sokan meglepődnek, hogy a gyermekeink a mai napig magáznak bennünket, s bármennyire is másképp gondolnák, ez a tény kapcsolatunk szorosságát egyáltalán nem csorbítja. Ötven évesen nemrég még párnacsatázni is volt szerencsém a legkisebb gyermekemmel.

Most már tudjuk, hogy javarészt Édesanya nélkül nőttél fel, milyen Anyamodell volt így előtted, s milyen segítségre számíthattál a gyereknevelésben?

Nem volt segítségem a gyermeknevelésben Gyurin kívül. Ö viszont gyakran éjt nappallá téve dolgozott a szőlőben és a pincében. Mégis azt tudom mondani, hogy megérte minden teher, hiszen a birtokba és a családunkba fektetett erő és idő is meghozta gyümölcsét. Szerintem az, hogy mindegyik gyermekemmel intenzíven otthon lehettem és az első három gyermekem között nagyon csekély a korkülönbség, nagyon közelivé kovácsolta a kapcsolatunkat egymással. Mindegyik gyermekünkben látom önmagam és a Gyuri érzékenységét is. Anyamodellt pedig valóban sokáig nem láttam magam előtt, de úgy gondolom, hogy ösztönösen neveltük a gyerekeket, szeretetben és hitben. Szerintem ez minden Anyának megadatik.

Mi az, amit ma már másképp csinálnál?

Genetikus szerettem volna lenni, ami nem csak állás, hanem hivatás lett volna: kutatások, rengeteg távol töltött idő, kongresszusok, továbbképzések. Nem anyának való feladat. Nem tekintek a választásomra lemondásként, még ha úgy is tűnik, hogy korán feladtam az álmaimat, a karrieremet. Semmit sem csinálnék másképp. Ha egy valamit mégis muszáj mondani, akkor talán az egyetem után hagynék még egy kis időt magunkra – Gyurival.

Van-e bakancslistád? Mi az, amit még mindenképp látni vagy kipróbálni szeretnél?

Nagy álmom, hogy egyszer eljussak egy Európán kívüli, távoli, egzotikus helyre. Szeretnék messzire utazni, olyan vidékre, ahol nem hemzsegnek a turisták, s ott egy mesebeli tengerparton sétálni, s az érintetlen homokban feküdni.

Eddig nem sokat beszéltünk a St.Andrea Szőlőbirtokról, pedig abban is jelentős szereped van. Hogyan valósítod meg önmagad a borászat életében?

Sokáig kerestem önmagam a borok világában, a borászat életében és a Szőlőbirtok elnevezéséből származó múzsai szerepben. Ma már leginkább a dekorációban és a virágkötészetben találtam magamra, amit tudok kapcsolni a vállalkozásunkhoz. Különböző esküvőkre kérnek fel, illetve az egyre gyakoribb St. Andrea eseményeken élem ki kreativitásomat. Ezen kívül részt veszek a borászat marketing feladataiban, a kiállítások, kóstolók megszervezésében. Az egerszalóki birtok teraszának bővítése, a bútorozás, a díszek és a dekoráció is már hozzám köthetőek. Ebben Anna lányom van nagy segítségemre, akivel közösen dekoráltunk már több esküvőt is. Nagymamaként is már sokat gondolok magamra, és úgy képzelem, hogy teljes energiájával szeretnék majd bekapcsolódni és jelen lenni gyermekeim és unokáim életében is, hiszen szerintem így teljes egy család, s talán nekem is ez hiányzott az életemből.

Mit tanácsolsz azoknak a Nőknek, akik most indulnak el az úton?

Nem szabad túl sokáig gondolkodni! Azon, hogy bele merjen-e vágni valamibe az ember. Azon, hogy a párunk-e az Igazi, a Nagy Ő. Azon, hogy vállaljon-e egy házaspár gyermeket. Azon, hogy hány gyermeket vállaljanak. Ha bármelyiken sokat kell gondolkodni, vagy bármelyiknek feltételt szabunk, akkor bennünk van az az érzés, hogy nem jól döntünk. Akkor viszont lehet, hogy tényleg nem. Azok a jó döntések, melyeket a szívünk hoz, s amelyek magától értetődőek, és nem hosszas merengés eredményei. Nekünk nem sok mindenünk volt Gyurival, mikor összeházasodtunk és az első gyermekünk megszületett. Azt gondolom, hogy nem jó az az elképzelés, hogy a családalapításhoz sok pénz szükséges. Elhatározás sem kell hozzá, csak érzés. Minden nő érzi magában, hogy Anyának született-e vagy sem. S aki azt érzi, hogy igen, az ne várjon. Hiszen ezeknek a nőknek, mint amilyennek én is tartom magam, ez az önmegvalósítás. Még ha rengeteg felelősséggel, fáradtsággal, teherrel jár is. Még ha azt is érzi az ember, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogyan azt ő szeretné, hiszen sokáig a gyermek irányít. Szívem szerint még jöhetett volna egy-két gyerkőc, de a Jó Isten ennyit szánt nekünk. És ezért a négy egészséges gyermekért nagyon hálásaknak kell lennünk. Éppen ezért azt tanácsolom, hogy azok a nők, akik tényleg gyermekáldásra vágynak, ne várjanak sokáig, mert a testünk a 20-as, 30-as éveiben termékeny, később már nehezebb. Ami az anyaságot és gyereknevelést illeti, bár úgy gondolom, visszamenőleg semmin sem változtatnék, elismerem azt, hogy egy szülő dönthet úgy is, hogy néha elengedi a gyermeke kezét és nagyobb teret enged neki, segítve ezzel az önállósodását.

HUMAN sorozatunk további cikkeit itt olvashatod