A 2018-as ArchDaily pályázatok között szerepel a Tanpoi Napiskola is, amely a Csoma Szobája Alapítvány tevékénységének eredményeképpen épülhetett meg a tavalyi év során. Az alapítvány közel tíz éves munkájáról mesélt Irimiás Balázs és Olga pár hónapja stúdiónk falai között, az akkor még csak tervek szintjén létező elképzeléseiket is felvázolva. Most az iskola már áll, a diákok ezekben a napokban is használják. Örülünk mi is, hiszen az előadás hallgatóinak jóvoltából beépült egy gerenda az épületbe. Nézzétek milyen lett!
A projekt Tanpo falu közösségének felkérése kapcsán valósult meg, Ladakhban, az indiai Himalájában, a Zanskar folyó egy távoli völgyében. A legfőbb építészeti kihívás az volt, hogy olyan működőképes létesítmény valósuljon meg oktatási célokra a projekt eredményeként, amely a helyi tüzelőanyag adottságok okán mellőzi a téli fosszilis energiahordozók használatát. Feltehetően a helyi lakosság kis létszámának köszönhetően nincs specifikus, az iskolákra vonatkozó építési szabályzata a Ladakh-i régió számára, így ugyanazokat a típusú az épületeket építik, mint Jammu vagy Kashmir alacsonyabban meghúzódó térségeiben. Ezek a fűtést illetve szigetelést nem igénylő épületek viszont nem alkalmasak téli használatra a 3800 méter feletti magasságokban, így a himalájai régióban 3 hónapos teli kényszerszünet áll be az oktatásban.
Tanpo falu 2011 óta rendszeresen támogatja és finanszírozza a közösség tanárának munkáját a téli időszakban is, de az osztályokat különböző lakóházak szobáiban kellett elhelyeznie. A magyarországi Csoma Szobája Alapítvány civil szervezetként 2008 óta tevékenykedik a térségben. Az önkéntességre támaszkodó alapítvány kezdetben újjáépítési munkálatokat végzett helyi neves emlékhelyeken, később az oktatásra és a fenntartható fejlődésre összpontosító társadalmi feladatokra fordították figyelmüket. A projekt másik résztvevője a Sight to Sky Szingapúrból -szintén NGO szervezetként-, amely 2015 óta szervez önkéntesek bevonásával egészségügyi missziókat Ladakhba.
A tervezés során a legkisebb ökológiai behatás elérésére törekedtek, helyileg gyűjtött építőanyagokat felhasználva mint például a kő, kavics és sár. A gerendák és a deszkák Ladakh alsó területeiről származtak, csupán az üveg volt az egyetlen olyan anyag, amely ipari forrásból származott, miután nem volt hagyományos helyettesítője. Az alap pusztán 30 cm mély, amely kevésnek tűnhet a nyugati szabványokhoz viszonyítva, de a helyi évszázados hagyományokat követve elégségesnek bizonyult. A lábazati fal kőből épül 30 cm magasságig, ahol eléri a belső padlószintet. A felső falszerkezet két 30 cm-es, vályogtégla falazat, amelyek közé szalma szigetelés került. A habarcs azonos a téglák előállításához használt alapanyaggal, sárral.
A hatalmas déli tájolású, dupla üvegezésű ablak, egy egyszerű, ám a helyiek által pénügyi okokból nem alkalmazott megoldás. Két nyitható ablakszem segít a szellőzésben a napsütésben. Az északi tájolású folyosó mintegy extra hőszigetelésként funkcionál az épület leghidegebb oldalán, amely soha nem kap napfényt. A folyosónak egy nyugati ablaka van a megfelelő fényviszonyokhoz, polcok és mosdó a bal oldalon, és egy hosszú pad a jobb oldalon. Az osztályteremben néhány polc van és néhány a falból kinyúló fadarab lehetséges tábla- és ábratartóként. A tető rejtett vízelvezetéssel készült, rejtett piramis-lejtéssel és kettős kifolyással a keleti és a nyugati oldalon.
Az épület, mint egy üvegház már napkeltétől melegszik és lehűl a naplemente után köszönhetően a nagy ablakoknak, de a tanítás csak a nappali fény mellett tart.
