Csak a fórcola mentette meg a hajó gazdáját, amikor sok-sok évvel ezelőtt kisebbfajta sokkot kapott a hirtelen lecsapó fényképezőgépek kereszttüzében. Mire visszanyerte hangját és folytatták útjukat a mederben a gondola és az egyéb dolgok, már seregélycsapat módjára el is tűnt a látomás.
Jónéhányszor esett le és igazítottuk vissza állkapcsunkat eredeti helyzetébe, elképedve a fokozott vizuális ingerrel / fotózási vággyal megáldott a’la japán turista módjára űzött képalkotási tevékenység kapcsán. És azután, ahogy az már nem először fordul elő az emberiség története során, fordult a kocka: megváltoztak kommunikációs szokásaink és igényeink a vizualitás terén, és mi szépen átestünk a ló túlodalára.
Nemcsak a Z, hanem az X, Y generációk
számára is egyre fontosabb szerepet tölt be a technológia, zsebünkben tartjuk a világot és megosztjuk a feszítő élményt a másodperc töredéke alatt. Számtalan fürdőszoba alaprajzát megismerhettük -benne legalább 1 db radiátorral- az elmúlt évek során a social media által kínált publikációs lehetőségeknek köszönhetően. Tágul a világ, megváltoztak utazási szokásaink is, folyamatosan kattannak és kattannak a lövések a világ bármely szegletében, utcáján, kávézójában, titkos kis zugában, de még a magaslatokon és a tenger mélyén is szelfibotos csapatok állítják meg a pillanatot barátaik, anyu, apu örömére. Vagy mégsem. Eljött szép lassan annak is az ideje, hogy ignoráljunk. Megtelt a (fénykép)keret.
Van, aki digitális felszerelését letéve a mobilfotózás útján járva, letisztult filozófiával nyomja meg a gombot akkor és csakis akkor, amikor annak megérik az ideje. Más megoldásban old school műfajként az analóg fényképezés világa is segít lelassítani és mennyiségileg is kordában tartani a vizuális élménygyűjtést. A műfaj egy kiforrott képviselőjét, Nádi Boldizsárt nálunk is hallhattátok a Holdraszállás esténken.
Ám vannak, akik teljesen belassítottak
A recept: papír + ceruza vagy ecset. Egyre több világjáró ül neki és ott, még a tett helyszínén avítt módon papírt, ceruzát/tust/ecsetet vesz kezébe és formázza meg élményét. In praise of slow – Carl Honore a lassúság dicséretéről írt könyve kapcsán kifejtette, a nyugati ember időfelfogása sajátos, csak átrohanunk az életen, ahelyett, hogy igazából megélhetnénk azt. Más kultúrákban az idő ciklikus, úgy tekintenek rá, mint ami megújul és frissíti önmagát, míg mifelénk az idő lineáris, egy véges valami, ami egyre fogy. Beidegződéseink szerint a lassúság pejoratív értelemmel bír, a lógás, lustaság, alacsony hatásmechanizmus szinonímái rendelhetőek mellé. És tessék most itt vannak ezek a múltbéli, letűnt korokat időző dolgokkal játszadozó, bohém felnőttek! És ráadásul még utazgatnak is.. Hát szabad ilyet? Persze.
Irásunk elolvasható a medium.com felületén