A PÁRIZSI ÉG ALATT

Andrés-Jacques Garnerin 1797. októberében az első, vakmerő ejtőernyős kísérletnek számító ugrás végrehajtásával a párizsi Parc Monceau felett, már láthatta a Louvre bádogtetején megcsillanó fényt. A majdnem 1000 méteres magasságból lenézve az impozáns épületegyüttesen kívül kivehető volt egy új építészeti elem térhódítása a városképben.

A manzárdként emlegetett tört vezetésű tetőszerkezetekkel Pierre Lescot építész jót tett a városnak, új belakható tereket alkotott, amelynek későbbi általánosabb elterjedésével stílus, látványelem és életforma is kinőtte magát. A manzárdot művésztetőnek, valamint szegények tetejének is nevezik, amit rendszerint az alacsony jövedelemmel rendelkezők, így a Párizs fényére repülő művészek előszeretettel béreltek ki a bérházak sokadik emeletén.

Így tesz a Párizsba települő Picasso alakját megformázó Gösta Ekman az életrajzot imitáló film főszerepében. Egyszerűen zseniális. A szoba felett folytatott alkudozásban a vezetékes víz felől érdeklődik. Minden igyekezetével azon van, hogy a nyelvi akádolyakat legyőzve elmagyarázza, mire is gondol. Amikor már feladná, és a kilátástalan helyzetben kicsordul a szeméből a könny, a tulaj végre megérti, ám közli, hogy víz az nincs… A filmjelenet

a folytatást magazinunkban, itt olvashatod