COOL KÖNYVESBOLTOK A VILÁGBÓL

Kuckózz be egy új könyvvel vagy csípj el egy felolvasást vagy akár egy koncertet a világ bármely meghökkentő és cool könyvesboltjában Mexikóvárostól Melbournig.

A szóbeszéd szerint J.K. Rowling a Livraria Lello könyvesbolt bűvkörébe került a Harry Potter írása során, mialatt angolt tanított Portugáliában. Könnyen megérthető, hogy miként hatott rá a Lello egy múzsa erejével:
a könyvesbolt színes üveggel fedett átriuma valóságos reflektorfénybe állítja a mélyvörösbe öltöztetett lépcsőjét, a látványtól szinte földbe gyökerezik az ember lába.
A Livraria Lello csak egyike azoknak a sajátságos könyvesboltoknak, amelyek száma jelenleg egyre gyarapszik szerte a világon, szembehaladva a könypiac értékesítési trendjeivel.
Az utazók számára ezek a boltok többet jelentenek gondosan összeállított kínálatuknál, a számtalan szép megoldással furcsa karaktert és a hely történelemének egyfajta elegyét kínálják plusz élményként a látogatóknak. Mindezenfelül közösségi műhelyként is funkcionálnak, ahol megérinthet minket a kreativitás szelleme.

Párizsban a bal part és a Shakespeare & Co románca egészen F. Scott Fitzgerald és Ernest Hamingway írói korszakáig nyúlik vissza, ám a hely még ma is vonz olyan nagyságokat, mint például a brit novellista, Zadie Smith teltházas felolvasóestje. A New York-i bal partot, Brooklynt, számtalan helyi író és könyvesbolt választotta élettérként, amelyek közül az egyik legérdekesebb a Powerhouse Arena, ahol az olvasás, a könyvbemutatók, az ideiglenes művészeti kiállítások és a kortárs irodalmárokkal folytatott beszélgetések helyszíne egy amfiteátrum ülőhelyekkel a 7 méter magas, légies mennyezet alatt.

Ahogy a brit szerző Neil Gaiman egyszer megfogalmazta ‘Egy város nem város könyvesbolt nélkül’. Az alább bemutatott kedvenceink megfelelnek ennek a megállapításnak, függetlenül attól, hogy egy átalakított templomban, bankban, otthonban vagy egy volt óvóhelyen működnek éppen.

Barter Books, Alnwick, Anglia


Az angliai Alnwick városka könyvesboltja akkor került a figyelem középpontjába, amikor a portékái közt felfedezték a második világháborús szlogen, a ‘Keep Calm and Carry On’ legendás poszterének egy eredeti példányát.
A régi viktoriánus vasútállomáson található Barter Books egy hangulatos nappali világával fogad, köszönhetően a padlót borító szőnyegeknek, a pattogó tűzhelynek a télben, a gyerekeknek kikészített játékokkal illetve a központi helyiség könyvoszlopai között elhelyezett kényelmes ülőalkalmatosságoknak – az üzlet így kínálja használt könyvek széles választékát. A hely még inkább vonzó, ha ismerjük a tulajdonosok háttértörténetét: az Egyesült Államokból származó Mary és a brit születésű Stuart Manley tulajdonképpen egy transzatlanti repülés során ismerkedtek meg…

Livraria Lello, Porto, Portugália


A neogótikus homlokzat mögött megbúvó egykori könyvtár bámulatba ejtő belső térrel fogad: fafaragványok, aranyozott oszlopok, díszes mennyezetek és a színes, vörös lépcső, amelyet egy színes üvegablak világít meg felülről. A nemrégiben a 112 születésnapjára kívül-belül teljesen felújított könyvesbolt több mint 100 000 különböző kiadvánnyal rendelkezik több nyelven, köztük olyan portugál tehetségek angol fordításait kínálva, mint Fernando Pessoa és José Saramago munkái. Magazinokat, CD-ket, antik könyveket is kínálnak igen nagy választékban. A felújítás munkáit izgalmas képsorokkal és ismerettejesztő filmekkel dokumentálták a rajongók felé.

Bart’s Books, Ojai, Kalifornia


Amikor a tulajdonos Richard Bartinsale könyvgyűjteménye akkora lett, hogy nem fért el tőlük a házában, elkezdte kirakni őket a kertjébe, néhány polcra ösvényszerűen elhelyezve. A vásárlók a könyvek árát egy kávésdobozban helyezték el. Mindez 1964-ben történt. Napjainkban egy teljeskörű szabadtéri könyvesboltot üzemeltet, udvarral, kanapékkal, kávéval és a napsütéses dél-kaliforniai időjárással. A használt könyvek labirintusában legnagyobb kedvenc Bartinsale egykori otthonában a konya, ahol természetesen szakácskönyvek között keresgethetünk és a galériája, ahol művészeti albumokat találunk.

Dominicanen Bookstore, Maastricht, Hollandia


Ez a mennyei könyvesbolt a templomban valóban inspiráló tér – égbeszökő, erős kőoszlopok, amelyek magaslataiban a templomhajó felső szintjén található polcról olvasgathatunk. Helyezd magad kényelembe egy jó könyvvel a kávézóban a karzaton a kórus helyén és merülj el a mennyezetet díszítő középkori freskók világában.

Powerhouse Arena, Brooklyn


Brooklyn a New York-i irodalmi élet központi színterévé vált, neves lakosai által, mint Paul Auster, Jhumpa Lahiri és Jennifer Egan, valamint a párhuzamosan erősödő önálló könyvesboltok jelenlétével. Böngéssz a 2006-ban megnyílt Powerhouse Arena-ban, amit a “kreatív gondolkodás laboratóriumaként” tartanak számon. A modern ipari tér nemcsak a könyvek iránt érdeklődet várja, hanem különféle eseményeket is jegyez az ideiglenes művészeti kiállításokkal, beszélgetésekkel, kortárs irodalmi hangokkal az amfiteátrumos nézőtéren, a légies 24 láb magas mennyezet alatt. A polcokon meghatározó a művészeti könyvek és a gyermekirodalom kínálata.

Shakespeare and Co., Párizs


Gertrude Stein, Ernest Hemingway és számtalan híres kortársuk visszatérő látogatója volt a bal part Szajnára néző könyvesboltjának. A helyet Woody Allen is felvillantja Midnight in Paris című filmjében. A Shakespeare & Co., egyike Párizs számos nevezetességének – amelyről már részletesebben is írtunk – továbbra is bohémok menedéke, számtalan turistát és külföldit vonz. Az írók néhány napra vagy akár hétre is befészkelhetnek az üzletbe, cserébe néhány órányi munkaért a boltban. A kortárs tehetségek, mint például Dave Eggers és Martin Amis is otthonra talált az népszerű könyvesboltban, amely könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat és vasárnapi teát is szervez rendszeresen.

Cafebrería El Péndulo, Mexikóváros


Könyvvásárlásra szintén remek helyszín a Cafebrería El Péndulo, ahol élénk zenei élet zajlik illetve költészeti esteket, stand-up komédiát és egyéb eseményeket szerveznek egy galériázott, buja növényekkel vonzóvá varázsolt térben. Míg az üzletlánc Mexikóvárosban számos helyen fellelhető, addig a Zona Rosa-i boltja az angolnyelvű kiadványok széles választékára szakosodott, kooprodukciban Bukowski’s Piano Bar-ral, melynek névadója Charles Bukowski költő és regényíró, valamint bármely, az alkohol által megihletett író. A kínálatban megtaláljuk Café Baudelaire-t és a vodkával kevert Kerouak-t is az írók által inspirált koktélok között.

Books for Cooks, Melbourne, Ausztrália


Engedd kibontakozni magadban a mesterszakácsot vagy legalábbis a kistestvérét a Fitzroy könyvesboltban ahol új, másodkézből, régiséggyűjteményekből és a nagy klasszikusokból, valamint a legfrissebb neves koktélok leírataiból, életrajzok és élelmiszerkritikák gyűjteményéből válogathatsz. Más szóval, bármit, amit a gasztronómiáról olvasni szeretnél itt megtalálod. A cseresznye a sütin már csak hab a tortán, amely azért mégsem olyan meglepő: a Cooks Books tulajdonosa lelkes gyámolítója a gasztromán lelkeknek és séfeknek.

forrás

Tagged