A PÁRIZSI ÉG ALATT

Andrés-Jacques Garnerin 1797. októberében az első, vakmerő ejtőernyős kísérletnek számító ugrás végrehajtásával a párizsi Parc Monceau felett, már láthatta a Louvre bádogtetején megcsillanó fényt. A majdnem 1000 méteres magasságból lenézve az impozáns épületegyüttesen kívül kivehető volt egy új építészeti elem térhódítása a városképben. A manzárdként emlegetett tört vezetésű tetőszerkezetekkel Pierre Lescot építész jót tett a városnak, új belakható tereket alkotott, amelynek későbbi általánosabb elterjedésével stílus, látványelem és életforma is kinőtte magát. A manzárdot művésztetőnek, valamint szegények tetejének is nevezik, amit rendszerint az alacsony jövedelemmel rendelkezők, így a Párizs fényére repülő művészek előszeretettel béreltek ki a bérházak sokadik emeletén.

Így tesz a Párizsba települő Picasso alakját megformázó Gösta Ekman az életrajzot imitáló film főszerepében. Egyszerűen zseniális. A szoba felett folytatott alkudozásban a vezetékes víz felől érdeklődik. Minden igyekezetével azon van, hogy a nyelvi akádolyakat legyőzve elmagyarázza, mire is gondol. Amikor már feladná, és a kilátástalan helyzetben kicsordul a szeméből a könny, a tulaj végre megérti, ám közli, hogy víz az nincs… A filmjelenet

A párizsi manzárdetők alatt játszódó életbe a francia film egyik nagymestere, René Clair enged bepillantást. A néma- és hangosfilmtechnikát egyszerre alkalmazó, zenés és könnyed hangvételű film alapmotívumát a főcím alatt, majd a filmben még többször elhangzó, címadó sanzon adja meg, a téma voltaképpen életképek sorozata, mindaz, ami a párizsi háztetők és füstölgő kémények alatt, a manzárdok mélyében és az utcákon zajlik. Albert, a film központi figurája utcai énekesként keresi meg a napi betevő baguett-jét, akárcsak Edith Piaf, aki a bisztrókban és a környék utcáin kezdte ragyogó pályafutását. A történet másodrangú ahhoz képest, hogy hol és hogyan játszódik, és hogy mit énekelnek benne – szerelmek, árulások és csetepaték, sanzonok, körülbelül ennyi maga a történés, ám nem akárhol, hisz Párizs utcáin és háztetői alatt kószálunk a film hőseivel együtt a Sous les toits de Paris azaz Párizsi tetők alatt című filmben.

A Bohémélet a világ egyik legnépszerűbb és leggyakrabban játszott operája. A librettó Henri Murger párizsi bohémekről szóló korabeli bestsellere nyomán készült. A nyomorgó, fölfedezetlen művészek mindennapi túlélésért folytatott küzdelme, a fanyar humor – melynek segítségével fűtetlen padlásszobákban, éhesen és nyomorogva is “alkotnak” az 1896-os ősbemutató óta töretlen sikerdarab Puccini révén.

Párizs mindig is vonzotta a bohémokat. Ahogyan misztikumát, úgy az esszenciáját is hiábavaló próbálkozás rövid definíciókkal elmagyarázni, egy-két mondatban képtelenség leírni, óhatatlanul csorbulna a jelenség komplexitása, sokszínűsége. Város, ahol a pillanat hatásának és benyomásának engedve lehet kóborolni és érdemes szemlélődve elmerülni az édes semmittevésben. Európa teljes múltja nyomát hagyta itt, és mára a teljes világ jelen van Párizsban. A hely, ahol minden lehetséges. Itt nem lehet eltévedni: aki megbízik benne, azt a város kézenfogva vezeti. Zaz Paris című albumával körbeírja a lehetetlent, a legnagyobb klasszikusok – Maurice Chevalier, Édith Piaf, Charles Aznavour – szerzeményein keresztül láttatja imádott városát.

Párizs nyitott ajtók elé tol. A város a 20. század első éveitől fogva egyre jobban vonzotta a művészeket, hogy annak festőiskoláiban a Julian, a Grande-Chaumière és Colarossi Akadémián vagy Matisse 1908-ban megnyitott szabadiskolájában tanulhassanak tovább. Minden nagy név, és mindenki, aki nevet szeretett volna szerezni magának az irodalmi, művész vagy politikai életben, állandó vendégnek számított a kávéházakban, 1898-ban Oscar Wilde is innen figyelte, ahogyan az Operaház tetejére felhelyezték az egyik arany angyalt. Hemingway, James Joyce, Ady, Czóbel, Réth Alfréd, Kertész Andor csak néhányan azok közül, akik számára otthont és menedéket nyújtott a város.

Párizs régóta tudatosan épít az életérzésre, ráadásként okosan megőrizve történeti értékeit szeretne a világ öt legjelentősebb nagyvárosa – New York, Los Angeles, Tokió és London – közé tartozni még sokáig. De a verseny egyre nehezebb, a hangsúlyok változnak…

Tagged ,