A bemutatón nem volt álló taps, a hazai operarajongók általában introvertáltan éljeneznek. Az elkövetkező hónapokban a Csokonai Színház műsorán a Norma, Bellini legizgalmasabb műve. A színpad színeinek dőlve még nagyobb élvezettel hallgatható a mű.

Az opera a görög tragédiák egyenesági leszármazottjaként leránt, felemel, áthatolhatatlan, sűrű érzésekkel teli, vérvörös és izzó. A történet mégis jégkékből, 6500 kelvinnel megvilágítva indul. A hely baljós, a jelenet nyomasztó. Operát spoilerezni ér, sőt.

Galliában a druidák római elnyomás alatt élnek mentsvárukban, kicsi erdejükben. Vágyják, hogy az áldatlan állapotot felszámolhassák, harcba szálhassanak zsarnokaik ellen, de türelmet kell gyakorolniuk – a harcba hívó gong néma. Főpapnőjuk Norma, apja, mint tanácsadó még nem látja elérkezettnek az időt a változásra, a Hold sugallatát szeretné hallani lánya jövőbenézésében. A feszültség tapintható, a harcosok izgatottak, maga Norma is nyugtalan, szokatlan érzések kínozzák. Ekkor még nem sejti, hogy a római prokonzullal való titkos, ám érinthetetlenként tilos kapcsolata veszélyben: szerelme és gyermekeiknek apja, Pollione tervbe vette, hogy elhagyja őt egy új szerelemért. A kiválasztott ifjú papnő szintén félelmekkel teli, hisz a lába elé terített jövőkép, a Rómába szökés ötlete Pollione oldalán meghaladja bátorságát és becsületét.

Ekkor már feszít a kékek kékje, eltolódtunk A-ból B-be, jobban mondva html kódra írva #007BA7-től #7397A5-be. Az opera műfaja és az izgalom közé egyenlőségjelet tehetünk, rengeteg tevékenység zajlik egyszerre, számtalan szál a szólistákon át a zenekarig, a kórus, a fény- és hangtechnika – mind a partitúrából építkezve. Ezt az összhangzatot a karzatról követni a legoptimálisabb, beláthatsz a zenekari árokba, figyelheted a karmester könnyű intését, mint lesz az előadás.

Ám, van még tovább, megjelenik a vérvörös és izzó. Adalgisa, az ifjú szerelmes papnő Normát is beavatja titkába, akit mélyen megrendít a történetben sorsuk azonossága és felmenti a lányt esküje alól. Mikor azonban rájön és megérti, hogy Adalgisa is tulajdonképpen Pollionéba szerelmes, éktelen haragra gerjed.

Szünet, telefonok bekapcs, társasági élet elindul a büfében.

Második felvonás
Norma úgy érzi, megalázottságát és gyalázatát csak a vér moshatja le, bűnös szerelméből fogant gyermekei vére. De hiába emelni fel kezét pusztítani, képtelen megölni őket. Visszatér fiatal vetélytársa, aki felajánlja, hogy félreáll az útból és egyben meggyőzi a férfit, hogy maradjon családja körében. Adalgisa küldetése nem jár sikerrel, a hadvezér hallani sem akar megunt hitveséről. Norma dühében megüti a gongot, a harcosok bosszúszomjasan összegyűlnek. Felfedezik a közelben bujkáló ellenségüketet, a rómait, Pollionét, akit megkötözve hoznak a főpapnő színe elé. Az egykori szerelmesek farkasszemet néznek egymással. Norma egy utolsó próbát tesz, kéri férjét, hagyja el Adalgisát. Pollione szíve hajthatatlan, nem fél a bosszútól és a haláltól sem. A druidák előtt Norma felfedi a férfi legfőbb bűnét: egy papnő a kedvese, mindkettőjükre máglya vár. Norma azonban a jelenlévők legnagyobb döbbenetére kimondja: E bűnös asszony én vagyok. A törvény, az törvény, Oroveso, noha könnye csorog, hajthatatlan. Pollione most eszmél csak rá, milyen csodálatos Norma szerelme, egymást átölelve lépnek a máglyára.

És természetesen nincs alternatív befejezés. Az opera az emberi tragédiák legfőbb színtere, hőseink úgy halnak meg, miközben eléneklik utolsó, szívszorító áriájukat, hogy fuldoklóként magukkal viszik a mélybe a hallgatóságot. A katarzis a buszmegállóban utolér és felpattan az előtted lévő ülésre.

Menjetek, élvezzétek!

• szereposztás, időpontok és minden info az előadásról •

fotók: Máthé András – Csokonai Színház